„KETTŐ AZ EGYBEN - ÚJ UTAK A NYELVTANULÁSBAN”

A STUDIO ITALIA Kft. egy sajátos nyelvtanulási/nyelvtanítási tanmenet kidolgozását, valamint az ehhez kapcsolódó tananyag összeállítását valósítja meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott program keretében. A Társaságunk a projekt megvalósítására elnyert 20,0 millió forintos vissza nem térítendő támogatást. 

A projekt során a nyelvtanárokból álló szakmai csoport a Studio Italia olasz nyelv oktatási módszertanát veszi alapul, ebből kiindulva, erre építkezve készül el az a módszertan, amellyel középhaladó szinten olasz nyelvet beszélő diákok tanulhatnak meg az átlagosnál sokkal egyszerűbben spanyol nyelven is középhaladó szinten. A Studio Italia módszertana bizonyos alapelvekre épül. Az elvek alapján kidolgozott tananyaggal, feladatokkal, órai tevékenységekkel tanítanak. 

A Studio Italia Nyelviskola 1990-es alapítása óta Budapest legnagyobb és legismertebb olasz nyelviskolája. Az elmúlt 30 év alatt több ezer diák tanult az iskolában olaszul, mindannyian potenciális célközönség, hogy a már megtanult olasz nyelvre alapozva könnyedén megtanuljanak egy újabb idegennyelvet 

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból kerül támogatásra 20,0 millió forint értékben.

További információ kérhető:

  • Salusinszky András - ügyvezető igazgató
  • +36 1 319 90 54 
  • salusinszky.andras@studioitalia.hu

A projekt azonosítószáma: 2020-1.1.1-KKV-START-2021-00347

Tervezett kezdés 2021.07.01, tervezet befejezés 2022.08.31, Támogatás aránya: 58,57%